A padtársam rámnézett és tök komolyan azt mondta, hogy nagyon fogok hiányozni, én meg majdnem ott helyben elbőgtem magam két enter között. Az ember amiket viccből megpróbál azok bejönnek, amiért meg adtam volna bármennyi évet az életemből, azt naná hogy nem kaptam meg örökbe sohase azérse. Már sírva búcsúzkodunk, love is in the air. Igazán indokolatlan ez a drámázás. Najó, a padtársamnak szerintem is halálosan hiányozni fogok, mert senki nem fogja terhelni csodás sikersztorikkal minden hétfőn.

Üzletágak jönnek mennek. Együtt élsz vele kicsit, aztán amikor megunod, hogy mindig szerteszét hagyja a szennyest és állandóan beszólogat, akkor fogod a két kihegyezett grafitceruzádat meg az egyre értékesebb cv-det és elköltözöl egy másik irodába egy másik épületbe. A maradjunk barátok szöveg itt működik, hagyod hogy összejöjjön valaki mással akiben még van türelem, és szemében ott a szükséges rajongás, és nem vagy féltékeny. Az irodában nincs ember aki ennyi időt kibírt itt, úgyhogy kaptam is pénzt paripát fegyvert loyaltyért, gratulálok magamnak. Burnout baby. Egy jó indok amivel legálisan lehet távozni anélkül, hogy én szemét otthagyom a teamet pedig most már tuti jó lesz. ahha. Az elhagyás úgy általában mindig ugyanaz az érzés, és nem menőbb adni sem mint kapni. Én utálom bármelyik oldalon állok, barátok, szeretők, daily commitmentek. Persze mindig van olyan, aki titkon abban reménykedik, hogy ott fogok sírni ahol senki se lát, mer' ilyen jó sose lesz többet. De egész egyszerűen néha odáig jutnak a dolgok, hogy felállsz és mostantól nem tartozol oda ahová azelőtt. És majdnem mindegy, hogy van e nagybeszélgetés, hogy ez már régóta szorít és nem megy tovább, vagy csak simán nem érsz rá többet. Az elhagyás a legritkábban szokott tetszeni. Persze mindenki azt mondja amit mondani kell, hogy megért.  De azért mégis te vagy az oka mindennek, mert nem tudod kezelni.  A miértre adott válaszok ilyenkor az olyanmindegymár kategória szerintem. Lehetne patetikus mondatokkal drámázni játszmázni, de csak akkor van értelme, ha nem elmenni akarsz, hanem maradni. Amikor az ember hoz egy döntést, hogy valamit bedob a múltidő csinos kis homokzsákjába, előtte elgondolkozik azon, hogy a bizonytalan jövő a legrosszabb esetben mivel járhat. Néha meg mindegy mivel jár, akkor is menni kell mert muszáj.

Annyira szeretem a canterville-i kisértetet. Azt hiszi magáról, hogy kurvára félelmetes, miközben vízfestékkel festi fel a vérfoltot a padlóra. Ezt érzem, ez megy mindenhol. A visibility über alles. Jót mondj vagy igazat. Azokkal szeretek lenni, akik nem a visibilityre helyezik a hangsúlyt. Aki azt mondja amit gondol, de persze ismeri a szép szavakat. Nyilván.

Ha veszel egy csini szettet mert vannak vele komoly terveid, akkor a valóságban az történik, hogy épp a játszós bugyidban vagy egy teljesen másik színű melltartóval, amikor a falhozvágós rész eljön, és miközben odatartod a nyakad a vámpírnak, átfut az agyadon hogy hát igen.... A gyönyörű tezenis cucc meg ott pihen a vállfán a szekrényajtóra akasztva és erre a napra várva. Szevasz Murphy, pacsi. Csak az működik ami könnyen jön és egyből van. Ami nem is kell igazán. Csak tetszik benne valami kisizé. Egy csontja, egy vonal, egy gödör, a stílus, mitomén. A tavaszi szél tüzet áraszt, szikra mindenhol. Mindenki lángol, a bőrömet kisebzi a borosta. De mostanában a zsivány szépfiúim nem itt lesznek hírhedtek, mert megkértek szépen. Pedig van amelyikről csak kizárólag szexi szavak jutnak az eszembe. Pld amikor nem lehet beszélgetni élőben, mert ha a szádat nézem, nem hallom amit mondasz. Sztem írjál sms az lesz a legjobb.