az van, hogy kizárólag a 3 éves fiúkra vagyok olyan hatással, hogy kézen fogva akarjanak velem közlekedni az utcán. Pedig már nálam az is súrolja a pedofília fogalmát, hogy nekem bejön az SP. De most határozottan volt rám igény. Hiába, a gyerekek meg a kutyák bírnak, kizárólag a felnőttekkel vannak komoly problémáim.

A 3 évesekben az a jó, hogy olyan kis boldogok. Még. Nem tudom minek örülnek annyira de annak nagyon. Például a BKV már majdnem vidámpark. Metro, villamos, mozgólépcső kombónak még senkit sem láttam így örülni. Jó, voltunk normális helyeken is nyilván nem csak a Blahán.

Amúgy rövidtávú programként még élveztem is a gyerekezést mert a Tomika kurvára hasonlít rám is pedig a tesóm nem vigyázott eléggé! viszont túl cool vagyok anyukának. Úgyhogy népszerűek voltunk a világban.

Továbbra is elrettenve figyelem azonban, az elvileg egy családban élő felnőttek egymáshoz való viszonyát és fel nem fogom, miért akarja nekem is mindenki ezt a rosszat, ha állítólag amúgy meg szeret.

Ragaszkodom az elméleteimhez. Kizárólag konstruktív kapcsolatban vagyok hajlandó élni. A döglött cápákat nem bírom el. (Aki nem érti a mondatot nézzen utána. Woody: Annie hall.)

A családom és közöttem áthidalhatatlan a szellemi szakadék. Úgyis mondhatnám hogy kurva nagy mint a grandkanyon.

Más. Óriási dolgok vannak néha, az élet úgy szivat ahogy bír. Az úgy volt, hogy végre egy kedves okos civilizált vállalható fiúval sétálok in downtown by night és hát nem belebotlunk T öt legjobb haverjába... Meg kell e említenem a hopp hopp egy randavú és a jó a blogod tipusú utánam kiabálások hangulatát vagy mindenki el tudja képzelni egyedül is?? Külön örülök, hogy ezt a kis jelentéktelen kiegészítő infót innen fogja megtudni az én saját WA-m. Sorry azóta is. Az az igazság, hogy a széptestű ÉS nemokos fiúk után az embernek nagyon kedve lesz okos fiúkkal tölteni az időt.

Mindenki soundon van. Én is leborotváltam a lábam és holnap.