Egy elvarázsolt véletlen odasodort egy utcába, amiről nem tudtam, hogy ma ilyen marlon brandoval és cseplinnel kicsomagolt. Nagy divat a simple past. Retrofiuról az volt az érzésem mintha valami régi regényből lépett volna ki, úgyis beszélt. Nem hitte el, hogy szégyenlős vagyok, mert állítólag akkor nem így néznék ki. Pedig. Aztán a frizurámra való tekintettel elénekelte nekem a bob herceg betétdalát. Én meg csak annyit tudtam mondani, hogy mindig így öltözik e mert nekem nagyon bejön a layoutja. Olyan régivágású volt, mint egy Fellini film és magázódott. Végig a szemembe nézett és azt mondta, hogy ne legyek zavarban már. De, kurvára vagyok. Mondhatnám, hogy hatással voltunk egymásra első látásra, meg túl lehetne értékelni a szitut, csak nem érdemes. Még máshol vagyok. Még az a jelenet forog, hogy felszálltam a buszra és miközben távolodik, ablakra tapadva egyre csak nézek vissza, ő meg csak áll ott, nem is integet. De a filmemben ő is szomorú.
Gyakorlatilag még nem voltam 20 perce a partin és már majdnem tízezret költöttem, tényleg gratulálok magamnak hozzá. Vettem több ezerért olyan fashion magazint, kettőt is, hogy enyém a megtiszteltetés, hogy van nekem egyáltalán. Mert még a papír is szép, de még üresen is. 
Már csak azért is érdemes felvenni a pirosat pinkkel, mert egyből azt hiszik rólad, hogy vagy valaki. Odajött hozzám egy gyerek és ezzel nyitott, te valami tervező vagy? Mondtam neki hogy nem, csak simán jól nézek ki. LOL. Nagyon kedves volt tőle, hogy nem hagyott faképnél egyből miután kiderült, hogy jobbat várt. Miközben azzal voltam elfoglalva, hogy a melegfiúkról nem tudtam levenni a szemem, az jutott eszembe, hogy ami engem illett kb ugyanilyan esélyekkel indulok a heteroknál is. Viszont a sok wannabe celeb között volt olyan, akinek muszáj voltam odabúgni a fülébe halkan, hogy ne haragudj yonderboi de imádlak. Mennyire jó már találkozni élőben a fiúval, akire nem is számítottál, hogy egyáltalán valaha, és megcirógatni azt a rettentő gyönyörűnek képzelt agyát, hogy hát hallod oda vagyok érted tisztára, meg minden. Én már az egylégtértől is boldog voltam. Légyszi, a következő 30 évben lennél szíves közreműködni a filmem zenéjében. Tényleg köszi.
Na, csak átmentem végre hozzá vagy 4 hónap rimánkodás után, úgyis itt lakik a szomszéd utcában. Filmeztünk, borzalmas ízlése van, elmondta hogy apatikus. 
Sztem nem tud ilyen szavakat, de én majd adok neki kölcsön. Elmeséltem neki, hogy milyen kár, hogy a rosszválaszokkal megtelt a legribancosabb tűsarkú télicsizmám szára, mert így most úgy tűnik, hogy nincs esélyem arra, hogy egy normális emberrel cseréljem el a lelkemet. Csak a szociopata, rebellis fiúk maradnak, mert hozzájuk képest én vagyok a normális. Szép karrier. Tényleg, te hogy vagy még itt? „hát, háromszor basztál ki, és mindig visszamásztam. A lifthofon is visszamásztam volna.” Na, ettől mondjuk kurvára meghatódtam. Így vagyunk, azok a fiúk vannak itt, akik visszamásznak az ablakon. Harmónia legyen vagy hagyjuk, kompromisszumra alkalmatlan vagyok, veszekedni nem szoktam, egyből szakítok. Ha az elköteleződés kevés mint állólámpában a térdízület, úgyse bírom el sokáig. Nem maradtam félóránál tovább, mert a tesztoszteronnal nem lehet beszélgetni. Megnepróbáld, eszedbesejusson, hagyjálmár. Olyan mint egy kölyökkutya, rossz meg cuki. Csak én egy felnőtt angol agárra vágyom. A bűnöket mindet bánom és ha lehet újra csinálom. Én őszintén vagyok tökhülye, de attól ez még nem erény.
Ime pont ilyen, én meg a fiúk, akiket igazán kedvelek…Hát csoda hogy mindig ki vagyok borulva?! De sheldon mennyire édes már.
