mondta a jedi lovag, aki szembe jött a körúton amidalával a karján, éjjel egykor. Na igen, bárcsak, akkor fel sem kéne állnom a távirányítóért. Sőt, akkor biztos tudnék tenni az agyamra egy szájkosarat, hogy viselkedjen már rendesen. Nem érdekelnek a kocsmák, füstök, szardumák, játszmák. Hazamenekülök a sokembertől. A legjobb hely úgyis a pizsamámban van. Vagy azokkal akik a sosem teher, megértjükegymást közöshalmazban tartózkodnak és nem tették még ki a behajtani tilost rám nézve. Téliszezonra kanapé takaró csönd wanted.

Már sikerült ezzel a bloggal addig vinni a reputációmat, hogy ilyeneket mondanak nekem emberek, hogy hagyjad, neked is meg van a magad baja. Egyszercsak majd azt veszem észre, hogy valaki egy számlát is nyit a megsegítésemre, ami bejárja a face-t. A fiúk meg, vagy hetedhétországon túlra menekülnek és megkérnek, hogy de ne írjál rólam, vagy felajánlják a tenyerüket, hogy hordoznának mert hűdenagyon érdekes vagyok…"Az egyik azt mondja, Túl sok a színed, Túl nagy a híred, A másik így szól: Egy kis bíbor kéne még rád, Ennek túl hangos, Annak meg halk vagy És elhagy..."

Amúgy nemtom, hogy miért csak azok a sztorik kapnak itt teret, amikben a legkisebb királyfi ellovagol az üveghegyen túlra, a királylány meg idegbetegen duzzogva csapkodja földhöz a koronáját anyázva. Majd egyszer, azokat a széptörténeteket is elmesélem, amikor például a göndörkócos királyfi, nemzetiségét tekintve milánói, egy kabrióval körbevitte a királylányt olaszországon, coast to coast. És utána a kagylókból csináltam egy képet, hogy grazie és postán elküldtem, de persze összetört mire odaért. Olaszfiú azt élvezte a legjobban, hogy vezetheti a kispolszkimat, és azt értékelte a legtöbbre hogy önfenntartok. Mert náluk 10 év egy egyetem és addig mindenkit a jóédesanyukája tart el. Úgy 30ig tudják ezt játszani simán. Unalmas mesék ezek, szépfiú jött, látott, győzött, működött, évek teltek múltak, sütött a nap meg mittomén nőt a rukkola, aztán elmúlt, és a mai napig utazgatunk egymáshoz. Realista happy end. Vagy amikor azt mondta nekem az egyik élet-társ, hogy te figyelj, ha akarod elveszlek. Én meg mondtam, hogy áááh, ne vegyél. Ezek lezárt történetek, dobozba elcsomagolva, boldogságmasnival átkötve, nincs hozzájuk érzelem már, anélkül pedig nincsenek jó mondatok sem, régi képek a falon, megszokjuk hogy ott vannak, nem nézegetjük őket. Milyen egyszerű lenne minden, ha beérném kevéssel...

Kibaszott sokan voltak a lidliben, miközben kénytelen voltam venni magamnak másik csokit, 70% kakaó from ecuador+narancs, mivel amit neki vettem azzal a céllal, hogy úgyis én eszem meg a kanapén film közben, na azt már valószínűleg megette a következő név a telefonjában. A jófejlány image ott dől meg nagyon komolyan, amikor feldühítenek szegények. Olyankor pszicho3 miss hisztérika átveszi az uralmat és kikel magamból. Lényegében a szituáció a következő, idegesít ha csendben van és még jobban idegesít ha beszél. Nem bántásból bannolom ki őket ilyenkor forever, hanem csak pusztán magamat izolálom. Amíg tartott, valami miatt nem volt neki elég frankó ahhoz, hogy az legyen amit akarok. Bezzeg ha ártatlanul bociszem-pillarezegtetve szétszívattam volna, mint az exei, most sírva adná a szerenádot a gang alatt. Nekem meg már nem kell a jófejkedés se, úgyis falramászom a rendesektől. Nem tudok velük azonosulni. Aki udvariaskodik, az engem halálosan fáraszt. Mert a kiborulás, a megsértődés, az normális reakció, a vigyázz magadra legyél boldog meg bullshit. Illetve az egyértelmű jele annak, hogy ő már semmit sem fog tenni, ne reménykedj bébi. Inkább meg se próbálok civilizáltan leválni, jobb az amputáció, felszántani sóval. Úgyse fogunk beszélgetni 6 hónap múlva sem. Esetleg majd segítek munkát találni a csajának, volt már ilyenre példa. Majd elveszi a következőt. Lehetőleg valamelyik barátnőmet. Szeretnék nem dühös lenni. Már.

Ez a dal meg arról szól, amikor jólöltözött fiú lehozza az egész tejutat a kék-szép szemedért. Erre a hangra nem lehet mást mondani csak hogy oké-oké, de azt is csak nagyon halkan zavarbapirulva.