szeretnék felmondani az életemből és interjúkra járni, hogy bejussak egy másikba, ahol csillogósabb a fapad és az új tilda swinton imagem jobban illeszkedik a linóleumhoz. És ahol van az a lift, amibe beszállok és a Gomb Benjamin Pritt nézi a hátamat. Bár néha kis rügyek nyílnak jobbra balra, meglepő események izgatják fel a napjaimat és mintha valami béna tavasz lenne, a köcsög kis véletlen jóérzéseket dob elém. Csak onnan tudom biztosan, hogy marhára tél van, mivel a szebbik kabátomat le kellett cserélni a melegebbikre. Ma még az is eszembe jutott, teljesen indokolatlanul, hogy az élet szép. De ne rugaszkodjunk már el ennyire a valóságtól.
Ugyanis az, hogy mostanában nincsenek olyan igen szép és igen okos mondataim mint eddig, az nem azt jelenti, hogy rajta vagyok a sínen és gőzmozdony, hanem csak simán elveszett a fonál és kurvára nem találom sehol. Többen kisebb örömtüzeket gyújtottak virtuál, hogy óh nem írok végre, biztos valaki örökbefogadott és etet, itat, sétáltat. Na nem ez van, és egyedül szigeteltem le az ajtómat is. Könnyű volt, meg amúgy is későn jutott eszembe, hogy ilyenkor kell pillarezegtetve ártatlanul nézni a megfelelő helyen.
este tíz. Bementünk a helyre és egyből úgy üdvözöltem a fiút mint egy régi ismerőst. helloszia high-five. Visszaköszönt, de szegény azóta is azon gondolkozik, hogy vajon hova jártunk együtt iskolába és de megváltoztam. Elfelejtettem, hogy az tény, hogy én tudom a tb számát meg az anyja leánykori nevét, még nem jelenti azt, hogy neki lenne halvány fogalma arról, hogy én ki vagyok. Hiszen honnan is tudná, hogy tetszik egy barátnőmnek és egyszer egy kisebb kommandózás folyt a facen az érdekében. Dehülyevagyok. Mindegy, én már ismerősként kezelem, ő meg majd belejön.
fél öt. villamoson, vadulós arcú fiúval beszorultunk a sarokba, én kifelé bámulok a sapkámból az ablakon át, ő meg az arcomat szemléli. Ne nézzzél. Lopva felmérem - ing, pulóver, kéz - rendben van, oké civilizált egyed, 15 dkg maradhat. Mit néz EZ?! Érzem, hogy itt bizgereli az aurámat. Azt játszuk, hogy ha elfordulok a perifériában látom, hogy hajszálnyit még mosolyog is. Még szép, hogy elfordulok. Hülye vagy. De ez annyira vicces… Az jut eszembe, hogy megmondom: figyelj, hidd el, hogy nem akarsz megismerni. Most lehet, hogy azt hiszed hogy igen, de megadom az utolsó három telefonszámát, akik majd elmondják neked, hogy: áhhh, hagyjad a csajt...! Ezen meg röhögnöm kell. Hát nem könnyítem meg magamnak...! Leszállunk, ELKÖSZÖNÜNK. Többet kéne új városrészekbe tévednem.
