mi a faszért van neked ilyen punk hajad, ha közben meg azt várod, hogy a pasi otthon üljön veled? erre nem azok jönnek - mondta nekem drága M, miközben ott tartottunk, hogy klisékkel (1 deci pálinka) ünnepeltük hogy az élet nem hagy hidegen és még mindig nem vagyunk világsztárok.

Ha két napja iszom az már alkoholizmus? jó, én sose iszom, úgyhogy nálam igen. Miután szépre és szabadra ittam magam, és ismeretlenekkel barátkoztunk, mondjuk én a pultos fiúval is szerettem volna, csak két dolog zavart ebben, az egyik, hogy még sose mondtam neki annál többet, hogy egy almalé és egy meggy pálinka lesz köszi, illetve hogy annnyira fiatal, hogy én nem adnék neki alkoholt személyi nélkül. Nem is értem hogy kerül a pultnak abba a végébe, tök komolyan. Szóval, ezután már nem volt olyan szánalmasan szomorú a ZÉLET és örültem, hogy a barátaim meg a kölcsön macska otthon, legalább akarnak velem lenni. Mert nekem még a macska is csak kölcsön van. Napköziben, egy hétig nálam. De sokkal könnyebb vele bánni mint mondjuk a fiúkkal, a macskát legalább értem mit akar.

Bevallom csak divatgeci vagyok, viszont tényleg menthetetlenül hülye. Olyan mint amikor jön Márió a vízvezetékszerelő a first level-en és állandóan meglépi ugyanazokat a faszságokat, és mindig beleesik a szakadékba, sose tanulja meg és sose jut tovább. Na. Viszont legalább éreztem, hogy nem csak egy van az egész kibaszott világon abból, amiről már majdnem elhiszem hogy jó lehetne, de még így is kiderülhetett volna róla fél év után, hogy esetleg ennek épp az ellenkezője igaz.

A pók nem szerencsét hoz? mi a faszt keres akkor rajtam....?? Mondtam M-nek válaszképpen.

Különben az életnek csak annyira van szar humora, hogy T három hónap után, épp akkor bír felhívni telefonon, hogy gyere kajálni az oktogonra, amikor én pont nem vele akarok lenni de egyáltalán, viszont úgyis csúnyán le vagyok pattintva. És van e annál viccesebb mint amikor az ex-exszerető vigasztal az exszerető miatt....Egyszerűen csodálatos, de nem?! 

A fiúktól leginkább egy dolgot tanultam meg. Szakítani. De én vagyok a hülye még mindig. Elromlott a mosógép, eltörtem a szemüvegem, beszart a rohadt számítógép, és a lakásomban mostanában egyszerűen nem áll elő az az állapot, hogy csak én bírjak benne lenni, egyedül, legalább egy estét. Tehát az összes köcsög északi boszorkány rajta volt ezerrel, hogy éreztesse, nem kéne annyira örülni a nincs minek. Úgyhogy, most két napig megint szomorú zenét hallgatok és azon gondolkozom, hogy minden mennyire mindig pont ugyanolyan és még csak meg sem vagyok lepve. A szavatossági időm két hónap. Már szemem sem rebben, amikor olyanokat mondok, hogy ha tetszik csináld, ha nem tetszik ne csináld. Ugyanis ez kb ennyi, szerintem. Minden kérdőjel, minden sajnálom, a bebuktuk kategória. Az állandó para és paráztatás kinyírja a pillangókat. Bazdmeg nyuszika a létrádat.

Ne pakolt körém a korlátaidat, ne mondd meg már jóelőre, hogy bizony itt nem lesz óriási gardrób a 40 pár cipőmnek. Ne gyere nekem chemotoxszal a pillangóimra.

Leharcolt csatatér van körülöttem, bármerre nézek. Csak az a kár, hogy én inkább vagyok Marylin mint G.I.Jane...Átlépkedek a fiúk tetemein, némelyik mint valami zombi, egyik másik kis izületét időnkét átrakja a következőbe, hogy legyen még illúzió. Szétbombázott emberi kapcsolatok, amik közvetve vagy közvetlenül engem is érintenek. Fiúk, lányok, mi folyik itt hé... Nem úgy volt, hogy jesus loves me?  Ja, nem is lettünk bemutatva, honnan tudná hogy felejthetetlen vagyok.

Nem lehet egyszerre lenni jófejnek meg gecinek is, nem fog menni. És pont tegnap, az ágyában gondoltam rá, hogy nyilván tévedésből vagyok itt.