mondta a jedi lovag, aki szembe jött a körúton amidalával a karján, éjjel egykor. Na igen, bárcsak, akkor fel sem kéne állnom a távirányítóért. Sőt, akkor biztos tudnék tenni az agyamra egy szájkosarat, hogy viselkedjen már rendesen. Nem érdekelnek a kocsmák, füstök, szardumák, játszmák. Hazamenekülök a sokembertől. A legjobb hely úgyis a pizsamámban van. Vagy azokkal akik a sosem teher, megértjükegymást közöshalmazban tartózkodnak és nem tették még ki a behajtani tilost rám nézve. Téliszezonra kanapé takaró csönd wanted.

Már sikerült ezzel a bloggal addig vinni a reputációmat, hogy ilyeneket mondanak nekem emberek, hogy hagyjad, neked is meg van a magad baja. Egyszercsak majd azt veszem észre, hogy valaki egy számlát is nyit a megsegítésemre, ami bejárja a face-t. A fiúk meg, vagy hetedhétországon túlra menekülnek és megkérnek, hogy de ne írjál rólam, vagy felajánlják a tenyerüket, hogy hordoznának mert hűdenagyon érdekes vagyok…"Az egyik azt mondja, Túl sok a színed, Túl nagy a híred, A másik így szól: Egy kis bíbor kéne még rád, Ennek túl hangos, Annak meg halk vagy És elhagy..."

Amúgy nemtom, hogy miért csak azok a sztorik kapnak itt teret, amikben a legkisebb királyfi ellovagol az üveghegyen túlra, a királylány meg idegbetegen duzzogva csapkodja földhöz a koronáját anyázva. Majd egyszer, azokat a széptörténeteket is elmesélem, amikor például a göndörkócos királyfi, nemzetiségét tekintve milánói, egy kabrióval körbevitte a királylányt olaszországon, coast to coast. És utána a kagylókból csináltam egy képet, hogy grazie és postán elküldtem, de persze összetört mire odaért. Olaszfiú azt élvezte a legjobban, hogy vezetheti a kispolszkimat, és azt értékelte a legtöbbre hogy önfenntartok. Mert náluk 10 év egy egyetem és addig mindenkit a jóédesanyukája tart el. Úgy 30ig tudják ezt játszani simán. Unalmas mesék ezek, szépfiú jött, látott, győzött, működött, évek teltek múltak, sütött a nap meg mittomén nőt a rukkola, aztán elmúlt, és a mai napig utazgatunk egymáshoz. Realista happy end. Vagy amikor azt mondta nekem az egyik élet-társ, hogy te figyelj, ha akarod elveszlek. Én meg mondtam, hogy áááh, ne vegyél. Ezek lezárt történetek, dobozba elcsomagolva, boldogságmasnival átkötve, nincs hozzájuk érzelem már, anélkül pedig nincsenek jó mondatok sem, régi képek a falon, megszokjuk hogy ott vannak, nem nézegetjük őket. Milyen egyszerű lenne minden, ha beérném kevéssel...

Kibaszott sokan voltak a lidliben, miközben kénytelen voltam venni magamnak másik csokit, 70% kakaó from ecuador+narancs, mivel amit neki vettem azzal a céllal, hogy úgyis én eszem meg a kanapén film közben, na azt már valószínűleg megette a következő név a telefonjában. A jófejlány image ott dől meg nagyon komolyan, amikor feldühítenek szegények. Olyankor pszicho3 miss hisztérika átveszi az uralmat és kikel magamból. Lényegében a szituáció a következő, idegesít ha csendben van és még jobban idegesít ha beszél. Nem bántásból bannolom ki őket ilyenkor forever, hanem csak pusztán magamat izolálom. Amíg tartott, valami miatt nem volt neki elég frankó ahhoz, hogy az legyen amit akarok. Bezzeg ha ártatlanul bociszem-pillarezegtetve szétszívattam volna, mint az exei, most sírva adná a szerenádot a gang alatt. Nekem meg már nem kell a jófejkedés se, úgyis falramászom a rendesektől. Nem tudok velük azonosulni. Aki udvariaskodik, az engem halálosan fáraszt. Mert a kiborulás, a megsértődés, az normális reakció, a vigyázz magadra legyél boldog meg bullshit. Illetve az egyértelmű jele annak, hogy ő már semmit sem fog tenni, ne reménykedj bébi. Inkább meg se próbálok civilizáltan leválni, jobb az amputáció, felszántani sóval. Úgyse fogunk beszélgetni 6 hónap múlva sem. Esetleg majd segítek munkát találni a csajának, volt már ilyenre példa. Majd elveszi a következőt. Lehetőleg valamelyik barátnőmet. Szeretnék nem dühös lenni. Már.

Ez a dal meg arról szól, amikor jólöltözött fiú lehozza az egész tejutat a kék-szép szemedért. Erre a hangra nem lehet mást mondani csak hogy oké-oké, de azt is csak nagyon halkan zavarbapirulva.

 két dolgot üvöltöztünk nagyon, először is hogy vedd le a pólódat illetve, hogy offolják a stroboszkópot. Ez a cucc már legalább ’86 óta nem menő, de kurvára. Csukott szemmel nem lehet rendesen rajongani. Számomra már az is eléggé feldolgozhatatlan ha elhagyjuk manhattant egy koncert miatt. Aztán, mivel a pezsgő nem fogyott el útközben, kénytelenek voltunk kocsibulival indítani a parkolóban. És akkor már gyorsan upgradeltük is egymást az aktuálisan futó romantikus érzületeinkből, (áááá, az se jó ha nagy, inkább a technika számít, meg a szerelem...) Az alap, hogy játszósban mentem. Régen rossz, ha egy lány csak akkor látszik, ha rövid a szoknya. De még így is az volt az érzésem, hogy a homlokomra van írva neonnal, hogy nagyvárosi-ufó. Akkor érzed magad igazán pesti sznobnak, amikor elmész egy kisvárosban a helyi menő klubba. És, csak meg kellett mondanom végén az énekesnek, hogy te figyelj mi peströl jöttünk ide csak miattatok, és sokkal jobban szeretjük a fesztivál koncerteket, mert ott alig van rajtad ruha. Azt felelte, hogy már nem vetkőzik, mert akkor mindenki le akar vele feküdni. A fiúk is.

Volt meglepetés szülinapi beülősöm. Mivel én az vagyok, aki a házibuliban is inkább a konyhában beszélget és mire a jóképűfiú megjön, már rég hazamentem, most őszintén örültem, hogy nem kell kötelezően mulatni. Igyál már, nem iszok, de igyál már, meghívlak, de nem kell, dedede, gyeremár, hagyjál már, igyál már…. Na, most ez mind nem volt. Viszont nyugger style-ban lehetett szépen csendben megemlékezni rólam, barátok közt. És hát igen… Van egy pár kereskedelmi forgalomban még nem kapható prototípus egy pólóból. Amitől nagyon oda vagyok, és fűnek fának elmesélem. A kreatív ajándékokat nem lehet überelni, mert ahhoz kell egy kis szellem és stílus. Azt meg nem árulnak sodexo passért a plázákban, meg kell érte dolgozni, tapasztalni, figyelni, kitalálni. Az igazi barátokban az a jó, hogy értenek engem. köszi.

Volt olyan, hogy itt akartam lenni, de akkor még a fényes liftekkel járó hülyeségfaktort nem számoltam bele, most pedig gyakran lennék máshol (de nem merek). Valahol, ahol minden sokkal kevésbé aggasztó, nyomasztó, ahol nem sűrgős, ahol nem manipulál, valahol az élet valódi oldalán, de persze a fényes romantikus retró nappal sütött részén. Ahol a normális az evidens, és a faszságok exceltáblában mérhető mennyisége alacsony. A Poppinsnak volt egy hőmérője, ami megmondta a tutit. Kéne. Lemerült a battery és nincs nálam a kábel a géphez. Nagyon kevés dologhoz van kedvem, amihez meg mondjuk lenne, az meg momentán nem ír, csak válaszol. Ha ez nem az a hely, meg nem az a város, akkor hol van az a szoba, ahová sokat besüt a nap és padlófűtötten mászkálhatok mezítláb, ahol a bútorok és kiegészítők meg az energiák harmonizálnak.Velem. Időnként hallok olyat, hogy a fiú azt mondja a barátnőjének, úristen mit olvasol hagyd abba. Gondolkodtam is ezen, és arra jutottam, hogy sajnálom, hogy én nem oda kaptam beszállókártyát, ahol ők élnek. Ott biztos sokkal zöldebb, meg kolbászabb, meg kerítésebb. Innen meg ilyenek a színek, nem tehetek róla. Én is jobban bírnám a rózsaszínt meg a barbie házat.