Rosszul vagyok azoktól a pasiktól akik korban (értsd mindenképp idősebb nálam, ez valamiért nagyon fontos) egzisztenciában, fasztudja miben, mások szerint rohadtul ideálisak lennének a számomra mert BIZTOS családalapításon gondolkodnak, minimum fehér lovon járnak de legfőképp rendesek.

Kész vagyok ettől teljesen. Gáz, hogy ennyire a szar a message.

Jóképűnek mondott.

Amikor valaki messziről jött kitalálja, hogy neki van egy ismerőse aki nekem dejólenne. De meg is mutatja facen és lehidalok, hogy nemár.  Először is, az kizárt hogy én is ennyi éves lennék.

Amúgy meg nincs bennem semmi ideális. Az egész életemben nincs semmi ideális. Honnan következik akkor, hogy a fiú az legyen, nem vágom. 

Nem gyanús, hogyha ennyire egyszerű lennék mostanra már túl lennék rajta? Megragadtam volna az első komolyabb, kedves, még versekkel bombázó cukifiúm kezét és holtomiglan rohangálnánk a réten felalá. Vagy el lennék válva kétszer.

Nyilván mindennek van oka.

Pld az, hogy nem érdekel néhány társadalmilag fontosnak ítélt dolog.

Nem érek rá ezt az egyetlen, szőke-női-testbe-zárt tudatállapotú életet beáldozni a puha biztonságosságba a szabadságom árán. Másom sincs.

És nem vagyok gyáva. A magány a szabadság egy formája. Nem félek egyedül és nem értem mitől tünik úgy hogy igen. Tegye fel a kezét akinek azzal megyek az agyára, hogy vele akarok lenni. Naugye.

Aki másképp van bekötve mint a többiek az egyedül marad. Vagy ha mákja van talál egy olyat aki szintén ugyanúgy furcsa. De abból meg nincs több sok.

Nem kell hogy ideális legyen csak easy, érdekes, okos és leginkább korláttalan.

És nem kell beadni a komolyak a szándékaim trükköt. Az enyémek nem azok. bocsmá'