mióta nem vagyok senki macskája és nincs bennem a degondoskodnékrólad érzés, amióta idebenn idegen, cellám falán szép kis piros téglákból díszítősor, nincs termékeny bánat, csak a kiterjesztett szárnyak hiánya, azóta leginkább a heti 40 órás napirutin az oka, hogy alkoholt iszom a nyugtatóra. Ismeretlen, mizantróp, köcsög, sznob milliomos szeretnék lenni, aki egyedül hal meg és egy olasz agárra hagyja minden vagyonát. Najónemis.  De nagyon vágyom arra, hogy könnyű legyen. Hogy a pasi aki a szomszéd asztalnál ül, hozzám szóljon és ne csessze el. Később se. Hogy a sztorink ne az elbaszott történetek margójára íródjon. Ne derüljön ki róla, hogy a kettővel ezelőtti nője volt az über alles, vagy hogy a disney hercegnők közül a pocahontas az esete és neharagudjak. Én max csipkerózsinak vagyok jó. Tekintve, hogy a hobbim a kiskifli nagykifli és száz év alvást épp bevállalnék, valami padlófűtéssel ellátott, all inclusive vártoronyban.

A sorsszerű dolgok úgy vannak, hogy leülök egy idegen mellé egy asztalhoz, majd mellénk ül valaki és még nem is tudom, hogy most dőlt el évekre, mivel töltöm majd a szabadidőmet. Ritka pillanat. Vagy csak beszállok egy ismerős kocsijába, ahol akkora az áram-elsőlátásra az idegen fiúval, hogy ha ketten megfognánk egy égőt, az frankón világítana. Meg amikor valaki úgy érzi már régóta ismer, pedig nem jár több nekünk pár hónapnál. Amikor a mondatok present perfectben vannak. A bőrünkre írva. Tudod, have + az ige 3. alakja, amikor múltban kezdődött...

De persze legtöbbször mire én észreveszem, hogy karnyújtásnyira helyzekedik el a korban hozzám illő hetero rettenetjóképű, biztosszáznőjevan, bársonynadrág, addigra már ül mellettem két ismerős fiú is. Úgyhogy ugrott az esély, hogy kiderüljön, lenne e kedve megnézni egyik reggel, amikor az álmos arcomba öltözöm. Akár még az is lehet, hogy másodszorra is az útvesztőmbe kerül egyszer. Nyilván majd csak akkor, amikor már nem fogok emlékezni rá. Mégszép. 

Bírom ezt a karma dolgot...Olyan jó játékai vannak. Azt viszont kevésbé kedvelem, amikor elveszi a babáimat és hiába hisztizek, hogy de azonnal adja vissza.

ps: úgy szerettem volna beletúrni RDJ hajába és nem ér, hogy valakinek a rehab utáni szétesett arca jobban áll mint a before. Én meg nem engedhetem meg magamnak, hogy alkoholista író legyek vagy legalább a HankMoody. 

"I'm sentimental so I walk in the rain..."

Mindenkitől very kedves, hogy még mindig olvas, annak ellenére hogy mostanában nem annyira írok.... Az agyamat belepte a hó. Na nem az, amelyiket nem engedhetem meg magamnak, és amúgy is túl addiktívan hatna a máskülönben felettébb független személyiségemre. És nem is az, ami tegnap kezdett el esni nagy pelyhekben a mátrixban.

A hó alatt meg akkora a csönd, mintha az egómat agyonvertem volna vmi bazi nagy baseball ütővel, és elástam volna egy lavina alá. Még felhúzni se bírom magam semminse. Óriási lendülettel lobogtatja az izgága  pálcikaember a fehér zászlót a fejemben, és ugrándozik hogy kitört béke, árad a csí, meg egyéb ilyen nyálas faszságok. Van olyan, hogy egy reggel az ember úgy ébred, hogy mi ez a csönd, hová lett az a valami, mi is, nna mindegy....

Vitorlámba fogtam a szelet, megyek amerre a golf áramlat visz. Várom, hogy mikor jön erre a metroszexuális Jack Sparrow kapitány hogy elszórakoztasson a hülyeségeivel. Fogyasztói társadalmunk emberpiacán nagy a forgalom. Ken baba is elhúzott kaliforgiába például. Ez mondjuk nem szép tőle. Viszont van olyan, hogy őrült művészekből egy estére több is jut. 

Ezúton is szeretném megköszönni a sárkány évének ezeket a csodálatos változásokat. Mondjuk lehetne egy változás akár pozitív előjelű is, ha mákom lenne. De már miért is lenne.... Még csak két hete tart, de már több darab hurrikán söpört itt végig, ami után a kántor kutya is csak legyintene, hogy óh bazmeg, hagyjuk a túlélőket, itt kurvára nincsenek úgyse.

A változás jó, ez alapszabály. napersze. Utólag mindig kiderül, hogy zöldebb az ég, kékebb a rét és mézesebb a kalács, ha végig merünk menni az új utakon. Aki nem hajlandó változni, az amúgy is úgy jár mint a dínók, kurvára elavult lesz és elviszi egy jégkorszak.

"Gibbs: Hol a kapitány?
Jack Sparrow kapitány: Lemaradt.
Gibbs: Az Úr irgalmazzon neki... De ne bánkódjunk annyit!"

Igazán nagyszerű, hogy most már kijárhatok a halálfaszára dolgozni. Idáig se volt életem. De legalább annyi benefit biztos lesz ebben, hogy ha 90 mérnököt tartalmazó épületbe beeresztenek még 30 lányt, abból valószínűleg óriási történetek fognak kerekedni. Már látom magam előtt, amint letolt gatyával hívja a csajozós Béla a hr-st, egyik kezében a nő másikban a telefon, hogy: úgy érzem, most mindjárt összejövök a Pirivel, úgyhogy szólni szeretnék, mivel ez a szabály. Piri meg esetleg bejelenti ugyanezt a Bandira és így gyönyörű buktákat lehet majd megbeszélni a reggeli kvzásoknál. Alig várom. A munkahelyi viszonyoknak semmi értelme. Ki akar bárkivel éjjel nappal együtt lenni?! Milyen napod volt? jaaa, tudom...

Keep calm and love on.

Special thanks to hetediksor.hu a megjelenésért!

A hatalom árnyékában (The Ides of March)

A moziban a sorban állás alatt, csöppnyi aggodalom bújt meg az amúgy rendkívül helyes kis homlokom mögött, hogy én mégis mit fogok majd elmondani egy politikával foglalkozó filmről… Nyilván mindenkinek világos, hogy leginkább a Ryan Gosling huncut bájáról tudnék hosszasan megemlékezni, illetve George Clooney meglepően lassan kopó sármjáról írnék inkább egy kisebb fogalmazást, de valószínűleg nem ezt várja el a szakvezetés. Végül úgy jöttem ki a moziból, hogy A hatalom árnyékában igazából sokkal jobb volt, mint vártam.

Az alaptétel és ez mindenki számára egyértelmű gondolom, hogy a politikában mindenki igazat mond, fairplay játszik és szó nincs arról, hogy az erősebb kutyának állna a zászló. Ezzel kapcsolatban a film nem mond újat. Vannak a gyönyörű nagy szavak és csodás eszmék, valamint a valóság, amiben bizony nem elég szépnek lenni, hanem dörzsöltnek is muszáj. Ja, és a jónőket mindig megdugják. De mindenki. Abból meg csak a baj lesz általában. Az első és legfontosabb szabály: ha csúcsra akarsz jutni, nem szexelhetsz gyakornokokkal.

Főhősünk Stephen  (Ryan Gosling) okos, ügyes, szép, egyik legjobb a szakmájában, bármit elintéz, tisztára mint egy igazi férfi. De bizony még neki is fel kell nőni, ha nagypályán akar játszani… Figyelemreméltó csőbehúzás szemtanúi lehetünk, amit azzal a lendülettel fordít a saját hasznára és hagyja maga mögött ártatlansága kisfiús báját nyomban. Külön szót érdemel Philip Seymour Hoffman (Paul Zara) nagyszerű figurája, aki egyetlen valódi értéket közvetítő szereplőként van jelen. Van egy két jó mondata a fucking bizalomról például.

A szövevényes szálak, a humor, a kis szerelemi játszadozás, a szépen fényképezett jelenetek, azok számára is élvezhetővé teszik a filmet, akik a sztori alapján nem várnak sokat tőle. Nincs új a nap alatt, sem katarzis a végén, de a Clooney-tól megszokott színvonalat kapjuk. Novemberben meg amúgy is elnökválasztás lesz Amerikában.

Hová járnak a béna prímszámok? Csak eggyel és önmagammal vagyok osztható. Kellene egy hely, ahol senki sem ismer, ahol a véletlen nem tud tovább rontani a helyzeten holmi kávézókban. Mint a filmekben, ez az a pillanat amikor lelassítják a jelenetet, és amíg oldalra nézek átgondolom, hogy még megfordulhatok, még mondhatom, hogy jaj kint hagytam azt a nagyon fontos dolgot a kocsiban. Még elfuthatnék simán.... Nem tudok ennél nagyobb kibaszást tulajdonképpen, gondolom magamban. Helló, neked is főzött kv-t reggel, neked is volt a szádban a szája? Örvendek. Én nem te vagyok. Remélem látszik. De téged szeret jobban. Rendesnek lenni nem könnyű, meg én utálok is. A jóság meg a balfaszság között vékony az a hajszál. De most komolyan hogy kerültem már megint ilyen szituba?!

Meddig lehet menni ha végképp elfogyott a levegő? Nem az enyém itt a tér és szorít a körút. Kisváros, nagyváros, külföld, mars bolygó. Outsider mindenhol. One way ticket a holdra please. A bezárt ajtó után a csalódás íze mindig ugyanolyan. Hát tőled is ezt, te is… Kis ejtőernyős gyermekláncfű pelyheken elmentek a pillanataink. Mindenki egyetlen. Az az egyszeri és megismételhetetlen, aki a másik, a közöny végtelen homályában elvész. Elfordul rólunk a fény.

Az első héten Ken baba rám köszönt a bejáratnál. Na mondom, épp ideje volt. Aztán kv után gondoltam megkérem, hogy nem mászkálna e velem fel alá ezentúl napi többször is az épületben, csak hogy mindenki lássa, hogy ismerjük egymást. Milyen kár hogy nem vagyok barbie. Igazán szép pár lennénk vagy egy félórára...Mr és Ms Irodaház. Az a mák abban, hogy nem jövünk össze, hogy legalább nem ő lesz a következő, akit elveszítek, meg akire rámegy a százas zsepi. Zsír. Lehetnénk akár egyből barátok. Napersze. Igazán jó antré az évtől, kösz élet, hogy bedobta a majorságomba Kent. De azért lehetne egy kicsit rondább...Gyanús ez nekem, a fiú szép is meg phd fizika is, all in one. És olaszul is beszél. Konstellációnak elég menő. Tutira ki fog róla derülni, hogy minimum baltás gyilkososat játszik vasárnaponként. Különben olyan ez a szépség dolog mint az érettségi: gáz ha nincs, de amúgy meg kurvára kevés. Úgyhogy mielőtt megírom az ódát a prince charminghoz és bemutatom minden barátnőmnek meg a fél vállalatnak, még kifordítom és megnézem belül a lámpással, hogy milyen embert zártak a testbe. Az már jó, hogy nem ír/olvas blogokat. De az ilyen szépfiúk vajon a barbie-któl térden állva kérik meg a kezet? Ha gyártanak olyan babát amelyik kopott kordbársonyban jár, tornacipőben és hülye marvel hero-k vannak a pólóján, akkor magamnak egy olyat veszek. csetlőbotló ken boy doll by mattel.

 mekkora ez a klip már és van jegyem a jövőheti koncertre. bibibiiii

hello skizo, mondtam a tükörnek és arra gondoltam, hogy számon kérem, hogy konkrétan mikor is esett le a póráz a sárkányról?! Van az a helyzet, amikor az alien nem fér a bőrömbe. A tigris évében születtem, mégis a hetedhétfejű sárkány bújik elő időnként, a jófej kiscica meg csak kussol a sarokban, a hülye gombolyaggal, és úgy tesz, mintha itt se lenne. Néha a rossz válaszoktól, kizárólag a felizgatott vécékefe farkú, prüszkölő, pszicho killer kitkat elérhető (minden munkatársunk foglalt, kérem tartsa a vonalat) és nem lehet meggyőzni, hogy by the way, annyira azért nincs igaza tudomtudom. Mindenkinek van valami dolga az életünkben. Van akinek az, hogy kurva nagy dezsavüket éljünk át. Néha az élet ismétli önmagát. Biztos kellett volna tanulnom valamit már a 4 évvel ezelőtti szilveszterből is, úgyhogy most azt tanultam meg, hogy nem nagyon sikerült. Ez egy olyan társasjáték, amit ketten lehet a legjobban elrontani. Főleg ha az én táblámon kizárólag az én szabályaim érnek. Nyitott vagyok, mint egy ékszerteknős. Nem hiszem, hogy árulnak a Haas & Czjzek-nél olyan ráktörőt, ami elég jó lesz ide. Meg nem hiszem, hogy van olyan férfi ismerősöm aki vágja mi az. Ha régen a dundus willendorfi vénusz volt a menő, most meg a katemoss, akkor lehet, hogy eljön még az idő, hogy a hülyeséggel is célt lehet majd érni? Addig is parkol a pálya. Az epekedés valami után jobb, mint a birtoklás. És van olyan, hogy nincs jó döntés.

 Eddig ebből az évemből az látszik biztosan, hogy az alvállalkozók komoly útépítő munkát végeznek…Pár kresz táblát már kiraktak az út szélére és új jeleket festenek fel nap mint nap. Van amit kinőttem és felnőttesebb játszótér kell, van ami magától összeomlott körülöttem és nem akarok a romtakarításban részt venni, mert nem hiszem hogy lenne értelme. És van ahol a légvár egyedül nem újraépíthető, mivel a site még under construction és együttműködésre alkalmatlan, azt se tudja hogy milyen bolygón van és az ufókkal amúgyis töknehéz. Mondjuk, azért az jó lenne, ha a véletlen kedvesen nyakon vágna amikor az új ajtók nyílnak, mert tőlem kitelik hogy pont akkor, épp háttal állok bénán.

Fotoshopolt lelkem a blog, please be patient.

szerintem a szilveszternek nyáron kellene lennie, hogy amikor hajnalban hazamész és még az egész város szigetfesztivál, akkor akard még megvárni a napfelkeltét és szó szerint egy új nappal kezdeni. Ehhez képest mínusz öt fok, rám fagy a műszempilla. Esetleg születhettem volna kaliforgiában, mert akkor legalább tudtam volna a lándzsa szót angolul (spear). Most már mindegy. Biztos jelent valamit, hogy a family guy vitt minket át az új évbe. És remélem, hogy nem azt, hogy lesz egy beszélő idétlen kutyám.

Be vagyok a héttoronyba zárva, túl sok a lépcső, és mindig kiderül, hogy túl meredek is, mert az összes királyfi elfárad már a harmadikon, nekem meg egyáltalán nincs türelmem a faszságokhoz. Tarthatatlan vagyok, főleg kordában. Walked when I shoulda run, and I ran when I shoulda walked. Van az úgy, hogy el tudnám képzelni, hogy az ő gyereke az én gyerekem, mert jó a personality és nem érdekel a lóvé, de aztán végül mégis az lesz, hogy inkább soha többé nem találkozunk.

Van a fejemben egy kurva nagy reflektor, amíg a mókusok hajtják a kereket és van elég nafta, addig a fény csak egy helyre fókuszál. De annyira, hogy szerintem hetedhétországra látszik amit megvilágít. Highlighted commitment. Évekig tud fázni alatta a bohóc, long life az izzó. Nem is terveztem többet felkapcsolni már. A színpad többi része az udvarias szürkületi zónában fér csak el. Én nem tudom negyven embernek elküldeni ugyanazt a boldog karácsonyt neked és kedves családodnak üzenetet, mert kb annyi értelmét látom, mint felköszönteni valakit a szülinapján csak azért, mert szólt a facebook. És nem tudom lecserélni a reflektoromat energiatakarékos ledekre. De most például véletlenül beleborítottam egy egész pohár vizet az elosztóba, komolyan aggódtam, hogy áramütés általi főcím leszek. Mindenesetre az input annyira fájdalmas volt, hogy betűket égetett a már meglévő tetoválások mellé és kivágta a biztosítékot.

Igazán fárasztó volt a tavaly, leraktam 60 kilós terheimet, átadtam a következő sherpának, vigye akármelyik alaptáborba tökmindegy. Nem teszek fogadalmakat, hiszen bármi megtörténhet az élet mint olyanban, de úgy látom a semmiért egészen csak annak megy jól, aki hisz Istenben. Sajnos én mesebeli templomok helyett egy multinál szocializálódom, ahol csak az ragad rám, hogy közted és köztem csak a realitás van, és ebben a mátrixban kell meglátnunk azt a bizonyos kanalat.

Íme a tabula rasa, a nyugalom és az egykedvűség új lapja. Az egykedvűség nem panaszkodik, nem vádol, nem kér számon. A legtöbb, amit az ember tehet, hogy nem árt másoknak és önmagának. Úgyhogy asszem bekapcsolom a harisnyatartóm, kihúzom a szemem, pirosra festem a szám, a játszós mackót tűsarkúra cserélem. Megy a revü, jó zene szól és nem hinném hogy az idén másképp leszek marilyn mint eddig. Downtown is for dinner, the hell is divine...

rég blogoltam, mert az van, hogy csak ami meglebegteti a kis lelkem apró membránjait (óh!) arról jut eszembe szó… És per pillanat nincs időm boldogan élni míg meg nem halok, mert gyakorlatilag halálra dolgozom magam, hogy ne haljak éhen. Ezzel vázoltam is öt napomat. És a másik kettő is jelentéktelen.

Van, ahol olyan a karácsony mint az amerikai vígjátékokban, hogy mindenki rénszarvasos giccses pulóverben rohangál fel alá a hóban, meg kurvára idilli körülmények között énekli a hullapelyhest. Sajnos, nálunk a panelbe meg nem fért be a kandalló, és amúgy is bénán állna a harminc éves tapétához. Ahová én járok haza, annak olyan a hangulata mint a keletinek, csak nálunk egy egész megye van belőle kb. És nem azért megyek intercity-vel mert sietek, hanem mert arra nem lehet felvinni a csirkét, meg egyéb más összekötözött lábú állatot (plusz öt gyerek+feleség, miközben azt a magyart beszélik üvöltözve, amit én nem értek).

A last xmas sem volt nagy szám, nem kaptam se hintalovat, se olyan varázscipellőt ami az összeütögetős módszerrel oda repít ahová még a wizzair se jár, a your heart meg végképp nem került szóba. Tehát most sem vártam túl sokat. Sál sapka tusfürdő. Különben a legmeghittebb pillanatot idén egy mekiben éltem meg, ahol ráadásul ugyanazt adtuk egymásnak. Bőgni meg én bárhol bármikor, mit nekem a hamburger.

De legalább ilyenkor vannak vállalatilag finanszírozott részek, és én lehetőleg azokra is elmegyek, ahová nem is vagyok hivatalos. A céges parti az a rendezvény, ahol mindenki ájlavjura issza magát és másnap azon gondolkozik, hogy elkövetett e valami vállalhatatlant, vagy esetleg megrontotta e 24 éves kollégáját a női mosdóban.igenigen

Nagyon vicces megkérdezni a reggeli kv-nál, a tegnap még very romantikus hangulatban lévő, ám mára már totális amnéziában szenvedő kollégától, hogy: namivan, szeretsz még? A fotókon meg azt veszed észre, hogy van olyan bob munkatárs, aki azzal az arckifejezéssel fogja át a vállad, mintha valami leterített zsákmányállat lennél. Pózolj nővel.

Azt játszottam, hogy punkrock hercegnő vagyok és végül egész jó estém lett, hárman is nyomták nekem a gombot. Még az a mondat is elhagyta a kis rúzsos ajkaimat, hogy: szerintem párbajozzatok...  Minél több volt az alkohol, annál szebb lettem. Ami a layout-ot illeti, a margaret astor sehol sincsen hatékonyságban a nagy mennyiségű ingyen piához képest.

Sajnos az ilyen szitukban, a legritkább esetben derül ki a fiúról, hogy esetleg kifinomult komplikált lelke van mint a vert csipke - ami mondjuk bejövős lenne - mivel a bátorság passworddel a homlokán stihlfűrésszel vágja maga alatt a fát. Például azóta sem értem, ha én nem szeretek táncolni, de ő erőszakos és mégis táncolnom kell, akkor vajon miben reménykedik… Olyanra kényszerít amit nem akarok, ergo halálosan bele fogok esni?! Ennyire azért nem vagyok szociopata, pedig szenvedésben nincs nálam nagyobb király a kerületben. Favágók amúgy is kíméljenek. A sovány kis szépgilisztákra bukom. És az egyszerűfiú nem pozitív jelző, csak mondom. 

Volt süppedős szőnyeg, sok csillagos tapéta, celeb vendég. Mindenki felvette a kisfeketét meg a black tie-t, hogy addig a másfélóráig, amíg részegen ugrálva le nem önti vörösborral, úgy érezze magát mint a clooney meg a katemoss. Csak itt nem mindenkinek volt önkritikája és/vagy stylistja.

Becéloztam a sütis pultot, megkerestem a két legviccesebb arcot, ezzel a kötelező networkinget befejezettnek is tekintettem. Mennyire jellemző az egyik padtársam első kérdése az új barátaimról: a haverodnak nincs füve? LOL.

Kicsit aggódom, hogy egy fél vállalat hiheti rólam joggal hogy teribanc, mivel a szépfiúval jöttem el, de még a taxiból is az én házam előtt szálltunk ki. Senki nem fogja elhinni, hogy de TÉNYLEG nem jött fel. Úgyhogy, mondtam is neki, hogy nagyon szépen húzza ki magát ezek után, ha a folyosón mászkál.

úgy látom a bennem lakó csipkerózsit elvitte a gonosz nyugati boszorkány az utolsó jóérzéseimmel együtt. Háromkor fekszem, 5kor kelek. Esélye nincs a királyfinak a csókkal ébresztésre. Mire ideér, lefőzöm a kávét. Az éjszakáim rosszabbak mint a nappalaitok, magamra igazítottam a reklámot. Az örömhír én ezen a szón mindig röhögök, hogy akkor így most szabadítottam fel időt blogolni, nagyszerű. Csak az a kár, hogy elég kevés mondanivalóm van mostanában, vidám sztori meg végképp nincs. Az élet olyan játszótér, ami a szopatásban éli ki magát, és már annak is örülni kell, hogy a minimum support megvan. Ágy asztal tv.  A melegíthető bőrülést meg az alufelnit már el se várom. Lassan elmondhatom magamról, hogy a szeretteimet akkor tudom a legjobban megtartani a szebb jövőnek, ha egyáltalán nem találkozom velük már idén. Hátha jövőre végre világvége és maguktól megoldódnak a dolgok. Önhibámon kívül vagyok teljesen hülye, elhatárolódom magamtól és újabb vadászmezők után nézek. A régieken túl nagy a tömeg. De nem is vadászmező kéne, hanem simán egy komplett kaptár és a méhkirálynőre castingolni. One and only. Áhh, de nem jó ez sem, annyi gyerek meg hím, kell a halálnak....

Valszeg már nem sok van hátra a macskaéleteimből. Abban a súlyos tévedésben élek, hogy minden szerelem halálos. Pedig tutira nem az, meg különben is van élet a halál után. Lehetnék kevésbé elhivatott, mert ez kurvára kimerítő. Sok hűhó értem. Ez biztos valami tudatalatti becsípődés, ami nem használ senkinek. Le kéne szokni a végletekről, mert a bőgéstől csak pocsékba megy az esteé lauder szempillaspirál, ami drága, meg amúgy se azérvan. Küzdök az emberért, meg magam ellen. Mivel már évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy több szakítást nem tervezek ebben az életemben, asszem a jövőben csak a képzelt barátaimmal fogok érzelgős kapcsolatokba bonyolódni.

Megosztom veletek kedvenc szavaimat Máraitól, amit belülről véstem a homlokomba mint targetet.

„Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.”

Attól függetlenül, hogy fejből nyomom a müller/coelho összest, hullámvölgybe érkezett szomorúságomat elcserélném használt autóra és bátorságra. Ugyanitt monitor eladó. Gyáva oroszlán jeligére a kiadóba.

A hetediksor.hu -n megjelent cikk by spanodcsaja. 

Szilveszter éjjel

Tényleg több celeb volt mint az elvonón, és kb ez volt az egyetlen vicces mondat, viszont szerencsére ezt is ellőtték már a trailerben. Valszeg ennyi név már önmagában is elég ahhoz, hogy az ember kíváncsi legyen a filmre, még akkor is, ha előre lehet tudni, hogy marhára nem szól ez semmiről. Én pld Ashtont tudnám egész este, tök közelről nézni. Azonban vannak fiúk, akik jóképének csak árt, hogy felnőnek. Zac Efron még nem múlt el 25 de már pufókretek feje van, ami nem feltétlenül a férfiasodás legpozitívabb velejárója.

Gyakorlatilag a film olyan, mintha a gangos bérházunk összes ablakán bekukkantanánk és belenéznénk a többiek életébe az év utolsó napján. Nem mintha akarnám tudni, hogy mi van a szomszédaimmal, amúgy.

Itt születnek, ott meghalnak épp, amott szerelem jön megy, dolgoznak, liftbe ragadnak, gyereket nevelnek meg egyéb teljesen triviális, halálosan átlagos dolgok történnek. Simán megy az élet mint olyan, semmi extra, csak itt valahogy mindenki kurva jól néz ki közben, nem úgy, mint a kettes metrón reggel 9-kor a valódi emberek.

A kevéske vicces, a pár szánalmas meg a néhány hatásvadász drámai jelenet, kis kuszaságban bogozza a szálakat, miközben a Time square-en  sokezer ember, nagyon életszerűen, ugyanolyan nivea logós kék sapkában fújja a dudát. Sponsored by Nivea and Toshiba. Akkora a marketing jelenlét, hogy nem bírod nem észrevenni.

Kedveltem azt a vonalat, amiben az öregedő, már varázslat nélküli Michelle Pfeiffer kívánságlistája teljesül a biciklis futár Zac segítségével. Jó esélyem van arra a vénlány szerepre, és nemtom lesznek e majd akkor kéznél diszponibilis hajtáspajtások, akik megcsókolnak éjfélkor meg elvisznek a Tiffany parkolójába reggelizni.

Volt még a filmben két meggyőző nyálas mondat a jelenről meg a jövőről, az új esélyekről, meg a tisztalapról, de annyira azért mégse voltak ütősek, hogy meg bírjam jegyezni őket.

Meglepő módon nem Bon Jovi volt a leggázabb, mivel őt simán űberelte a 13 évesek szerelmi életét boncolgató rendkívül idegesítő rész. Fel nem foghatom azt minek kellett, de igazán.

Bár én nem hiszem, hogy a dec. 31 az más nap lenne mint a többi, és a kívánságok jobban teljesülnének mint amúgy szoktak, de a hollywoodi filmekben mindig van hepiend és a királylány is frankón megérkezik éjfélkor, hintón és szandálban. Hogy máshogy, decemberben.

szeretnék felmondani az életemből és interjúkra járni, hogy bejussak egy másikba, ahol csillogósabb a fapad és az új tilda swinton imagem jobban illeszkedik a linóleumhoz. És ahol van az a lift, amibe beszállok és a Gomb Benjamin Pritt nézi a hátamat. Bár néha kis rügyek nyílnak jobbra balra, meglepő események izgatják fel a napjaimat és mintha valami béna tavasz lenne, a köcsög kis véletlen jóérzéseket dob elém. Csak onnan tudom biztosan, hogy marhára tél van, mivel a szebbik kabátomat le kellett cserélni a melegebbikre. Ma még az is eszembe jutott, teljesen indokolatlanul, hogy az élet szép. De ne rugaszkodjunk már el ennyire a valóságtól.

Ugyanis az, hogy mostanában nincsenek olyan igen szép és igen okos mondataim mint eddig, az nem azt jelenti, hogy rajta vagyok a sínen és gőzmozdony, hanem csak simán elveszett a fonál és kurvára nem találom sehol. Többen kisebb örömtüzeket gyújtottak virtuál, hogy óh nem írok végre, biztos valaki örökbefogadott és etet, itat, sétáltat. Na nem ez van, és egyedül szigeteltem le az ajtómat is. Könnyű volt, meg amúgy is későn jutott eszembe, hogy ilyenkor kell pillarezegtetve ártatlanul nézni a megfelelő helyen.

este tíz. Bementünk a helyre és egyből úgy üdvözöltem a fiút mint egy régi ismerőst. helloszia high-five. Visszaköszönt, de szegény azóta is azon gondolkozik, hogy vajon hova jártunk együtt iskolába és de megváltoztam. Elfelejtettem, hogy az tény, hogy én tudom a tb számát meg az anyja leánykori nevét, még nem jelenti azt, hogy neki lenne halvány fogalma arról, hogy én ki vagyok. Hiszen honnan is tudná, hogy tetszik egy barátnőmnek és egyszer egy kisebb kommandózás folyt a facen az érdekében. Dehülyevagyok. Mindegy, én már ismerősként kezelem, ő meg majd belejön.

fél öt. villamoson, vadulós arcú fiúval beszorultunk a sarokba, én kifelé bámulok a sapkámból az ablakon át, ő meg az arcomat szemléli. Ne nézzzél. Lopva felmérem - ing, pulóver, kéz - rendben van, oké civilizált egyed, 15 dkg maradhat. Mit néz EZ?! Érzem, hogy itt bizgereli az aurámat. Azt játszuk, hogy ha elfordulok a perifériában látom, hogy hajszálnyit még mosolyog is. Még szép, hogy elfordulok. Hülye vagy. De ez annyira vicces… Az jut eszembe, hogy megmondom: figyelj, hidd el, hogy nem akarsz megismerni. Most lehet, hogy azt hiszed hogy igen, de megadom az utolsó három telefonszámát, akik majd elmondják neked, hogy: áhhh, hagyjad a csajt...! Ezen meg röhögnöm kell. Hát nem könnyítem meg magamnak...! Leszállunk, ELKÖSZÖNÜNK. Többet kéne új városrészekbe tévednem.

nincsenek szavak…biztos feltűnt... Mert az érzelmi alapon generálódott szavak elvesztek valahol a dohány utca sarkán. Jövök, megyek, szaladgálok, meg főleg fázom (ma lila volt a lábujjam is) és közben valahol, a színes gyöngy formájú szavak kihullottak a zsebemből. Mindig csak akkor veszem észre, hogy jajtényleg lyukas a zsebem majd meg kell varrni, amikor felveszem a kabátom, és mindig elfelejtem amikor le. Ha meg véletlenül megmozdít valami, az is olyan, hogy na ezt demennnyire nem akartam érezni, arról nem beszélve, hogy nincs is hozzá jogom. Az érzelmeinkkel senki sem írattatja alá az apróbetűst, hogy jogában áll hallgatni. Pedig kéne. Attól, hogy a fejemben egy elég magas szám van, ami hamar megérti az összefüggéseket, a gyomrom táján lévő kisizével elfelejtették összekapcsolni vagy csak simán leakadt a krokodil csipesz. Mindenki küzd, mindenki elveszett, mindenkinek megvan a maga nyomora, amitől momentán alkalmatlan, és mindenki egyetlen…. És néha, amit egy igazán szép, piros mentőcsónaknak hiszel, fehér csíkkal az oldalán, belül úszógumi, és két kézzel tolod oda mezítláb a homokban, hogy gyere kapaszkodj majd én húzlak, az a másiknak csak egy tákolt tutaj. Ki mire vágyik, kinek mi az a minimum, amiről azt képzeli hogy kell neki. Vagy amiről azt képzeli, hogy a többiek elvárják tőle, hogy legyen neki. A Jégkirály prioritásaiban már nem vagyok sehol, csak az antarktiszról küld lapot. Megveregethetem a vállam ügyesen elintéztem, értek hozzá. Azt szeretem legkevésbbé az élet mint olyanban, hogy az emberi kapcsolatok időnként a 2.0-ról leredukálódnak 1.0-ra, vagy csak egy setup folder marad ami meg kurvára nem indul.

A hetediksor.hu-n megjelent filmkritikát ide archiválom az utókornak és magamnak sok szeretettel.

szubjektív, nem rajongói nyilatkozat

Előre szólok, hogy aki szereti a twilight saga-t az most kapcsoljon át másik csatornára, mert úgyis csak felhúzza magát a cikkemen és utána valószínűleg elküld az anyámba. Én esküszöm, hogy úgy ültem be, hogy a Pattiszon szép, a bőre csillog a napfényben, csinoska, rettentően tud nézni, árad az érzelem, jó lesz, ez kell nekem szomorúszemű lánynak. Viszont, be kell valljam, hogy csak azért nem jöttem ki közben, mert a barátnőmet mégse hagyhatom egyedül a moziban. Nem kellett volna elmennem, ez az igazság, aki nem hisz a mikulásban, az örökkében, de még a jézuskában se, az ne akarjon vámpíros szerelmeset nézni.

Nem írom ide, hogy spoiler, mert úgyis leginkább az olyan elvetemültek nézik meg a filmet, akik olvasták a könyvet is, mint én. Nyilván az utolsó lapig kellett volna…

Ott tartunk épp a sztoriban, hogy minden-lány-álma-nap van, Bella meg Edward összeházasodik (óh az a ruha, hát az kurvajó a csajon). Aztán nászút Rióba, nyilván van a családnak egy teljes lakatlan sziget a nevére íratva, még szép. Amúgy a vámpír lifestyle nagyon menő, meg tudnám szokni. Szegény pesti fiúk nem csoda, hogy ennyit kínlódnak, messze nincsenek ilyen hatékony eszközeik. Engem max a mekibe szoktak elvinni. Mindegy.

Mézeshetek telnek, múlnak, lagúnákon uszikálnak, élvezik a csendet, szex szerelem kék madár. Nekem konkrétan eddig tetszett a sztori igazából.

Aztán horrorba kapcsolunk, szevasz, szép rózsaszín álmom. Anyu terhes lesz, apu sokkot kap, és mindenki aggódva néz. Tisztára mint az életben. Tulajdonképpen erről a filmsorozatról már régóta az a véleményem, hogy alapból mindenki állandóan ajakharapdálva, tépelődve, sóhajtozva néz, mint az emós tini lányok, szeretlek szeretsz, úristen most mi lesz, ezt a katasztrófát tényleg hogy éljük túl.

Bellából anorexiás 40 kilós zombi lesz, mert a magzat felemészti és úgy tűnik, még vámpírapu sem tudja megmenteni. És amikor itt Edward még mond valami nyálasat századszor is, hogy ha Bella nem éli túl, akkor ő azt nem éli túl de igazán, akkor már tényleg nézem az órát, hogy én halok bele, ha ez még sokáig tart.

Na, de amikor jön a szülés… Én eddig is utáltam a részletes beszámolókat a témában, de ez mindent vitt. Folyik a vér patakokban, sikolyok, a hasfelmetszés nekem is fáj, a lány olyan ronda hogy én elhiszem, hogy bele fog halni, tisztán látszik. De miért mutatják ilyen közelről?! Én beértem volna egy jelképes érzékeltetéssel, hogy oké, fáj neki, oké, bele fog halni, értem én. De nem tudhatnám ezt anélkül, hogy fűrész 3 vs. hasfelmetsző jack érzésem legyen közben?! Eltakartam kis szemem a kis kezemmel és egy szebb jövőre gondoltam. Az én kis virágmintás hímzett csöpp lelkem nem bírja ezt a traumát.

Aztán a végén még vannak jó részek. Jacob  bevésődik, ahogy a baba szemébe néz. Ez legalább egy jó szó, az elköteleződés. Én pld értékelném, ha belém vésődne egy olyan, akivel a szellemi szemmagasságunk hasonló, csakhogy ne kelljen se nagyon lefelé néznem, se túlságosan fel. Ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, csak eszembe jutott.

Végül a farkasok és vámpírok felsorakoznak a harchoz, ahol a bébi a tét, csakhogy a bevésődés ősi törvény, farkas nem ölheti meg másik farkas lelkitársát, úgyhogy a fight végül elmarad. Bella piros szemű szexi vámpírlány tekintete a zárókép, deal done. Megisvagyunk.

To be continued…

miközben a próbafülkében lecibáltam magamról az xs-es nadrágot, amiről érthetetlen miért is hittem, hogy majd rám jön, arra gondoltam, hogy hát igen, mindig pontosan így teljesülnek a kívánságok. Vágytam egy audrey hepburn fekete nadrágra és az egyik kedvenc boltomban egyből találtam. De csak XS és L méretben. Mindig kiderül végül, hogy a kívánságaimat nem tudom úgy magamra húzni, ahogy először terveztem, breakfast at tiffany’s, de igazán örülhetek, hogy majdnem teljesültek és szinte rögtön. Van itt annyi majdnem jó, hogy simán lehetnék majdnem boldog.

Jó lenne olyan normálislánynak lenni, mint amilyennek messziről látszom. Aki az elsőrandin, arra a kérdésre, hogy na és te mit szeretnél, őszintén tudja mondani, hogy fehérruhát, babakocsit, garázst aknával, benzinszaggal. Én meg olyanokat nemmondok ki inkább, hogy hát az attól függ, te ki vagy. De különben meg, én nem is szeretnék semmit… Vagy ha  mondjuk, kis pozitiv töltésű proton lehetnék az űrben, ami szép nyugiban ott zötyög a hátán, süt rá a hold meg a szaturnusz gyűrűből a lila, és mást se csinál csak azt a kis pozitív töltését nézegeti, hogy minden rendben, meg van még, zsír.  

Té pólócskáit hajtogattam éjfélkor a lakásán, lelkemben kis rőzsedalok, hogy óh hát mégse vagyok teljesen defektes, mert lám lám vannak nekem fiúbarátaim. Itt van, tessék 1db élőpélda. Beszedjük az összemosott ruhát. És nem akarom hogy ölbevegyen, ő meg nem akar hozzámérni folyton, meg egyáltalán nem markol szívbe, hogy julcsi tercsi kata klára valahány név a naptárba. Sőt ez engem nem is mozgat, ez a kockahas téma. Az intellektusnál úgysincs szexibb cucc. De legalább lett egy fiúm, akit megkérhetek kanapét cipelni. Jaj de jó ez már így. 

Viszont...Mennyi időbe telik, amíg az - izgalomgombóc ha válaszol /sírósgombóc ha nem - rész elmúlik. Amíg majd, úgy megyek el vásárolni, hogy nem neki látok meg valami otthagyhatatlant. Amíg majd, nem akarok már abban a kádban lenni, meg azon a kurva buszon. De én tényleg utaztam egy órát?! Amíg már nem hiányzik a részlet, az apróság, az a  nem fontos kisizé. Az a baj, hogy szőkenő vagyok...Értem én hogy gőzgép, de mi hajtja. Önérzetemből patakokban folyik a vér, és nem találkozunk SOHATÖBBETAZÉLETBEN, de nem mehetek el abba moziba, arra a filmre nélküle. Az megcsalás.

Najó, ezt nem annyira tegnap írtam. Csak azóta nem értem rá posztolni, mert ezerrel próbáltam elveszíteni magam a város kis zegzugaiban, hátha a véletlen megtalál, vagy legalább rájövök hol a stand by gomb az agyamon. Nehéz egy nőt boldoggá tenni, és kurvára fogalmam sincs hogy kell, csak azt tudom mivel lehet a legjobban elbaszni. De ne én mondjam már meg.

a zene szerelem

Annyira szédülök, hogy legszívesebben szólnék a bossnak, hogy te figyelj, nem vagyok olyan állapotban, hogy érdemben hozzá tudjak tenni a mai GDP-hez, de befeküdhetnék az asztal alá aludni? és esküszöm soha többé nem iszom. Jaj a fejem, jaj a gyomrom, jaj az egész én. A szépen felöltöztetett és sminkelt babán belül egy züllött gonosz zöld béka lakik, és nagyon hányingere van.  Hol vállalatilag finanszírozott formában, hol önszorgalomból vagyok vörösbor általi boldogságra ítélve. A céges smúzólós vacsit rögtön követi egy teambuilding, kaja pia nő mindennap. És hét elején már voltam moziban is, ami nagy tévedés volt, mert ha nem megyek, legalább szerdán józanok maradunk. Annyit tudnék elmondani az Egy nap című filmről, hogy semmilyen élethelyzetben nem való senkinek. Nem sokat tett hozzá ahhoz, amiről eddig is azt gondoltam, hogy óriási bullshit, de vázolta az összes lehetséges szitut ami kell a halálnak. Én leginkább azt éreztem utána, hogyha még egyszer ebben az életben valaki azt mondja nekem, hogy a barátom akar lenni, abban az esetben, a Kristanna Loken (Terminator3) bájos és rezzenéstelen arcát magamra öltve fogom, a tűsarkúmmal, agyonverni szegényt, azhétszentség. Egy csomó élvezetes rezgő bizsergő bőrünkre írt jóérzést tudok, amit egy fiú jelenthet egy lány számára, de a barátság kurvára nincs közte. Soha többet nem szeretnék egy filmet sem megnézni a témában, se happyenddel se anélkül.

A csapatépítés az az event, amikor én csak ezerrel próbálom megúszni az egészet, de azt a pillanatot, amikor épp felvágok 3 db krumplit, pont lefényképezik. Ops, megisvagyunk, van bizonyíték, szevasztok akkor én lementem a fiúkkal inni. Visítva röhögünk, új szexista szavakat tanulok, és kiderül kinek szorít az óvszer. Éljen a teamspirit. Mr.Nagyon Karrierista Vagyok érdeklődött a szerelmi életem felől, én meg két tőmondatban megfogalmaztam, hogy amit én túlértékelek az neki nincs, ne aggódjon. A lehető legfelsőrendűbb kultursznob pillantásommal reagáltam le amikor megkérdezte, hogy te szóbaállsz írókkal?! Aztán inkább elküldtem, hogy na menjél szépen, hozzál még egy üveg bármit. Facepalm.

Ha valaki látja, azt a régi kedves absztinens lányt, küldje már vissza ide a bőrömbe...köszi.

Magamra öntöttem az egész kotyogóst, az utolsó reggelen és ő kimosta a ruhámat. Csak a nevetés marad, vele meg a feledés szalad előre…

mondta a jedi lovag, aki szembe jött a körúton amidalával a karján, éjjel egykor. Na igen, bárcsak, akkor fel sem kéne állnom a távirányítóért. Sőt, akkor biztos tudnék tenni az agyamra egy szájkosarat, hogy viselkedjen már rendesen. Nem érdekelnek a kocsmák, füstök, szardumák, játszmák. Hazamenekülök a sokembertől. A legjobb hely úgyis a pizsamámban van. Vagy azokkal akik a sosem teher, megértjükegymást közöshalmazban tartózkodnak és nem tették még ki a behajtani tilost rám nézve. Téliszezonra kanapé takaró csönd wanted.

Már sikerült ezzel a bloggal addig vinni a reputációmat, hogy ilyeneket mondanak nekem emberek, hogy hagyjad, neked is meg van a magad baja. Egyszercsak majd azt veszem észre, hogy valaki egy számlát is nyit a megsegítésemre, ami bejárja a face-t. A fiúk meg, vagy hetedhétországon túlra menekülnek és megkérnek, hogy de ne írjál rólam, vagy felajánlják a tenyerüket, hogy hordoznának mert hűdenagyon érdekes vagyok…"Az egyik azt mondja, Túl sok a színed, Túl nagy a híred, A másik így szól: Egy kis bíbor kéne még rád, Ennek túl hangos, Annak meg halk vagy És elhagy..."

Amúgy nemtom, hogy miért csak azok a sztorik kapnak itt teret, amikben a legkisebb királyfi ellovagol az üveghegyen túlra, a királylány meg idegbetegen duzzogva csapkodja földhöz a koronáját anyázva. Majd egyszer, azokat a széptörténeteket is elmesélem, amikor például a göndörkócos királyfi, nemzetiségét tekintve milánói, egy kabrióval körbevitte a királylányt olaszországon, coast to coast. És utána a kagylókból csináltam egy képet, hogy grazie és postán elküldtem, de persze összetört mire odaért. Olaszfiú azt élvezte a legjobban, hogy vezetheti a kispolszkimat, és azt értékelte a legtöbbre hogy önfenntartok. Mert náluk 10 év egy egyetem és addig mindenkit a jóédesanyukája tart el. Úgy 30ig tudják ezt játszani simán. Unalmas mesék ezek, szépfiú jött, látott, győzött, működött, évek teltek múltak, sütött a nap meg mittomén nőt a rukkola, aztán elmúlt, és a mai napig utazgatunk egymáshoz. Realista happy end. Vagy amikor azt mondta nekem az egyik élet-társ, hogy te figyelj, ha akarod elveszlek. Én meg mondtam, hogy áááh, ne vegyél. Ezek lezárt történetek, dobozba elcsomagolva, boldogságmasnival átkötve, nincs hozzájuk érzelem már, anélkül pedig nincsenek jó mondatok sem, régi képek a falon, megszokjuk hogy ott vannak, nem nézegetjük őket. Milyen egyszerű lenne minden, ha beérném kevéssel...

Kibaszott sokan voltak a lidliben, miközben kénytelen voltam venni magamnak másik csokit, 70% kakaó from ecuador+narancs, mivel amit neki vettem azzal a céllal, hogy úgyis én eszem meg a kanapén film közben, na azt már valószínűleg megette a következő név a telefonjában. A jófejlány image ott dől meg nagyon komolyan, amikor feldühítenek szegények. Olyankor pszicho3 miss hisztérika átveszi az uralmat és kikel magamból. Lényegében a szituáció a következő, idegesít ha csendben van és még jobban idegesít ha beszél. Nem bántásból bannolom ki őket ilyenkor forever, hanem csak pusztán magamat izolálom. Amíg tartott, valami miatt nem volt neki elég frankó ahhoz, hogy az legyen amit akarok. Bezzeg ha ártatlanul bociszem-pillarezegtetve szétszívattam volna, mint az exei, most sírva adná a szerenádot a gang alatt. Nekem meg már nem kell a jófejkedés se, úgyis falramászom a rendesektől. Nem tudok velük azonosulni. Aki udvariaskodik, az engem halálosan fáraszt. Mert a kiborulás, a megsértődés, az normális reakció, a vigyázz magadra legyél boldog meg bullshit. Illetve az egyértelmű jele annak, hogy ő már semmit sem fog tenni, ne reménykedj bébi. Inkább meg se próbálok civilizáltan leválni, jobb az amputáció, felszántani sóval. Úgyse fogunk beszélgetni 6 hónap múlva sem. Esetleg majd segítek munkát találni a csajának, volt már ilyenre példa. Majd elveszi a következőt. Lehetőleg valamelyik barátnőmet. Szeretnék nem dühös lenni. Már.

Ez a dal meg arról szól, amikor jólöltözött fiú lehozza az egész tejutat a kék-szép szemedért. Erre a hangra nem lehet mást mondani csak hogy oké-oké, de azt is csak nagyon halkan zavarbapirulva.

 két dolgot üvöltöztünk nagyon, először is hogy vedd le a pólódat illetve, hogy offolják a stroboszkópot. Ez a cucc már legalább ’86 óta nem menő, de kurvára. Csukott szemmel nem lehet rendesen rajongani. Számomra már az is eléggé feldolgozhatatlan ha elhagyjuk manhattant egy koncert miatt. Aztán, mivel a pezsgő nem fogyott el útközben, kénytelenek voltunk kocsibulival indítani a parkolóban. És akkor már gyorsan upgradeltük is egymást az aktuálisan futó romantikus érzületeinkből, (áááá, az se jó ha nagy, inkább a technika számít, meg a szerelem...) Az alap, hogy játszósban mentem. Régen rossz, ha egy lány csak akkor látszik, ha rövid a szoknya. De még így is az volt az érzésem, hogy a homlokomra van írva neonnal, hogy nagyvárosi-ufó. Akkor érzed magad igazán pesti sznobnak, amikor elmész egy kisvárosban a helyi menő klubba. És, csak meg kellett mondanom végén az énekesnek, hogy te figyelj mi peströl jöttünk ide csak miattatok, és sokkal jobban szeretjük a fesztivál koncerteket, mert ott alig van rajtad ruha. Azt felelte, hogy már nem vetkőzik, mert akkor mindenki le akar vele feküdni. A fiúk is.

Volt meglepetés szülinapi beülősöm. Mivel én az vagyok, aki a házibuliban is inkább a konyhában beszélget és mire a jóképűfiú megjön, már rég hazamentem, most őszintén örültem, hogy nem kell kötelezően mulatni. Igyál már, nem iszok, de igyál már, meghívlak, de nem kell, dedede, gyeremár, hagyjál már, igyál már…. Na, most ez mind nem volt. Viszont nyugger style-ban lehetett szépen csendben megemlékezni rólam, barátok közt. És hát igen… Van egy pár kereskedelmi forgalomban még nem kapható prototípus egy pólóból. Amitől nagyon oda vagyok, és fűnek fának elmesélem. A kreatív ajándékokat nem lehet überelni, mert ahhoz kell egy kis szellem és stílus. Azt meg nem árulnak sodexo passért a plázákban, meg kell érte dolgozni, tapasztalni, figyelni, kitalálni. Az igazi barátokban az a jó, hogy értenek engem. köszi.

Volt olyan, hogy itt akartam lenni, de akkor még a fényes liftekkel járó hülyeségfaktort nem számoltam bele, most pedig gyakran lennék máshol (de nem merek). Valahol, ahol minden sokkal kevésbé aggasztó, nyomasztó, ahol nem sűrgős, ahol nem manipulál, valahol az élet valódi oldalán, de persze a fényes romantikus retró nappal sütött részén. Ahol a normális az evidens, és a faszságok exceltáblában mérhető mennyisége alacsony. A Poppinsnak volt egy hőmérője, ami megmondta a tutit. Kéne. Lemerült a battery és nincs nálam a kábel a géphez. Nagyon kevés dologhoz van kedvem, amihez meg mondjuk lenne, az meg momentán nem ír, csak válaszol. Ha ez nem az a hely, meg nem az a város, akkor hol van az a szoba, ahová sokat besüt a nap és padlófűtötten mászkálhatok mezítláb, ahol a bútorok és kiegészítők meg az energiák harmonizálnak.Velem. Időnként hallok olyat, hogy a fiú azt mondja a barátnőjének, úristen mit olvasol hagyd abba. Gondolkodtam is ezen, és arra jutottam, hogy sajnálom, hogy én nem oda kaptam beszállókártyát, ahol ők élnek. Ott biztos sokkal zöldebb, meg kolbászabb, meg kerítésebb. Innen meg ilyenek a színek, nem tehetek róla. Én is jobban bírnám a rózsaszínt meg a barbie házat. 

szerintem, cv helyett nyugodtan meg lehetne adni a facebook profilt, abból úgyis több hasznos info derülne ki, mint a hova jártam iskolába és szeretek csapatban dolgozni önéletrajzokból. A csúsztatások meg úgyis mindkettőben frankón ott vannak. Végig pörgettem egy esküvői sessiont valakinél, és arra jöttem rá, hogy egyrészt, én nem hiszem el hogy örökké. Mutasd meg aztán elvehetsz, a végén. Másrészt meg, én nem vágytam sosem a királylány ruhájára, meg a bebaszott tömegre aki csókolgat, hogy na végre, deal done. Következő szintre léphet, szüljél gyereket egy éven belül. Aztán váljál el 10 múlva. Leginkább azt tudnám elképzelni, hogy valami nagyon csöndes eldugott helyen, kicsi zöldben, majdnem csak ketten, tökkomolyan azt gondoljuk énis, hogy a te gyerekedet felnevelném és tolnám a tolókocsid ha 85 leszel. És zsákba öltözve is teccel (de amúgy tudom, hogy sose vennél fel zsákot, mert van stílusod). Sőt akkor is kibírnálak, ha amúgy nem lennék kurvára belédesve. És nekem még az se kell, hogy utána a neten mindenkinek elmondjuk, hogy mostantól özvegyi nyugdíjra vagyok jogosult. Legyen inkább az egész a mi titkunk. Ehhez képest, leginkább az hangzik el fiúk szájából, hogy hát nem biztos, hogy tolnék velem gyereket. Jó, ezen annyira nem vagyok meglepődve, na.

A múltkor a metróban ülve, teljesen indokolatlanul, az jutott eszembe, hogy ha én lennék olyan hosszúcombú, hogy eladnának velem címlapot, tutira nem gazdag focistával járnék menőzés céljából. Mert az nem ciki, hogy az egész világ tudja, hogy na ennek se az agyába szerettél bele bogaram, de milyen a royce? Én egész biztos keresnék egy dr. phd. matek, fizika, zene, film, mittomén milyen szakos kicsit béna, kicsit cuki elmét és odáig lennék meg vissza, hogy megvárhatom egy nagyon fontos épület előtt, egy nagyon fontos esemény után. És mindig megkötném a nyakkendőjét ha ő nem tudja. A gyerekeink meg okosak lennének és szépek. Meg főleg képzeletbeliek. Még jó, hogy nem vagyok covergirl mennyi problémám lenne hirtelen. Mert így alig van. 

Nem csak azért nemtom miről fogom a csodálatos sikersztorikat mesélni a jövőben, mert nem állok szóba senkivel, (sohatöbbé és ne-érj-hozzám) hanem mert a világhír ára, hogy erősen cenzúrázni kell a kedvesnaplóm. Kicsi csillagom, kapd már össze magad, ne reméld, hogy majd bármi másképp lesz mint mindig szokott, örülj hogy az 1.0-ás életed annyira mondjuk nem szar és hagyd már a faszba ami elveszett. Csak ma, valahogy úgy érzem magam, mint egy embargós ország ahová nem kézbesítenek coca colat. se.

Magamnak küldöm és minden jót kívánok, meg annak aki szereti.

Egy elvarázsolt véletlen odasodort egy utcába, amiről nem tudtam, hogy ma ilyen marlon brandoval és cseplinnel kicsomagolt. Nagy divat a simple past. Retrofiuról az volt az érzésem mintha valami régi regényből lépett volna ki, úgyis beszélt. Nem hitte el, hogy szégyenlős vagyok, mert állítólag akkor nem így néznék ki. Pedig. Aztán a frizurámra való tekintettel elénekelte nekem a bob herceg betétdalát. Én meg csak annyit tudtam mondani, hogy mindig így öltözik e mert nekem nagyon bejön a layoutja. Olyan régivágású volt, mint egy Fellini film és magázódott. Végig a szemembe nézett és azt mondta, hogy ne legyek zavarban már. De, kurvára vagyok. Mondhatnám, hogy hatással voltunk egymásra első látásra, meg túl lehetne értékelni a szitut, csak nem érdemes. Még máshol vagyok. Még az a jelenet forog, hogy felszálltam a buszra és miközben távolodik, ablakra tapadva egyre csak nézek vissza, ő meg csak áll ott, nem is integet. De a filmemben ő is szomorú.

Gyakorlatilag még nem voltam 20 perce a partin és már majdnem tízezret költöttem, tényleg gratulálok magamnak hozzá. Vettem több ezerért olyan fashion magazint, kettőt is, hogy enyém a megtiszteltetés, hogy van nekem egyáltalán. Mert még a papír is szép, de még üresen is. Már csak azért is érdemes felvenni a pirosat pinkkel, mert egyből azt hiszik rólad, hogy vagy valaki. Odajött hozzám egy gyerek és ezzel nyitott, te valami tervező vagy? Mondtam neki hogy nem, csak simán jól nézek ki. LOL. Nagyon kedves volt tőle, hogy nem hagyott faképnél egyből miután kiderült, hogy jobbat várt. Miközben azzal voltam elfoglalva, hogy a melegfiúkról nem tudtam levenni a szemem, az jutott eszembe, hogy ami engem illett kb ugyanilyan esélyekkel indulok a heteroknál is. Viszont a sok wannabe celeb között volt olyan, akinek muszáj voltam odabúgni a fülébe halkan, hogy ne haragudj yonderboi de imádlak. Mennyire jó már találkozni élőben a fiúval, akire nem is számítottál, hogy egyáltalán valaha, és megcirógatni azt a rettentő gyönyörűnek képzelt agyát, hogy hát hallod oda vagyok érted tisztára, meg minden. Én már az egylégtértől is boldog voltam. Légyszi, a következő 30 évben lennél szíves közreműködni a filmem zenéjében. Tényleg köszi.

 Na, csak átmentem végre hozzá vagy 4 hónap rimánkodás után, úgyis itt lakik a szomszéd utcában. Filmeztünk, borzalmas ízlése van, elmondta hogy apatikus. Sztem nem tud ilyen szavakat, de én majd adok neki kölcsön. Elmeséltem neki, hogy milyen kár, hogy a rosszválaszokkal megtelt a legribancosabb tűsarkú télicsizmám szára, mert így most úgy tűnik, hogy nincs esélyem arra, hogy egy normális emberrel cseréljem el a lelkemet. Csak a szociopata, rebellis fiúk maradnak, mert hozzájuk képest én vagyok a normális. Szép karrier. Tényleg, te hogy vagy még itt? „hát, háromszor basztál ki, és mindig visszamásztam. A lifthofon is visszamásztam volna.” Na, ettől mondjuk kurvára meghatódtam. Így vagyunk, azok a fiúk vannak itt, akik visszamásznak az ablakon. Harmónia legyen vagy hagyjuk, kompromisszumra alkalmatlan vagyok, veszekedni nem szoktam, egyből szakítok. Ha az elköteleződés kevés mint állólámpában a térdízület, úgyse bírom el sokáig. Nem maradtam félóránál tovább, mert a tesztoszteronnal nem lehet beszélgetni. Megnepróbáld, eszedbesejusson, hagyjálmár. Olyan mint egy kölyökkutya, rossz meg cuki. Csak én egy felnőtt angol agárra vágyom. A bűnöket mindet bánom és ha lehet újra csinálom. Én őszintén vagyok tökhülye, de attól ez még nem erény.

Ime pont ilyen, én meg a fiúk, akiket igazán kedvelek…Hát csoda hogy mindig ki vagyok borulva?! De sheldon mennyire édes már.

Ma egy kedves haversrác azt bírta mondani a kis szájával, hogy úgy udvarolna nekem (ő egy másik szót használt, de azt kikérem magamnak), viszont azért nem mer, mert akkor már holnap benne lesz az újságban. Na, innen üzenem, hogy látod, nem kell ettől félni, simán előfordulhat, hogy igen valóban.

Szóval a következő királyfinak nem mondhatom el, hogy én vagyok az, a világhírű.... Jó kezdet lesz egy titok, tényleg. Pedig ez a blog nem is róluk szól. Ez itt az én érzelmi alapon generálódott agymenésem, szívritmus zavarom, multis világom melletti szükséges jórész, a fantáziám, az egóm csodálatos élete. Emocionálisan kitapétázott virágmintás retro szobája a túlgondolt, túlaggódott tökbéna hétköznapoknak. 

Örülhet az a fiú, amelyikről vannak mondataim, hogy a kavics amit eldobott, okozott két hullámot. Egyrészt úgyis minden csak a miénk, az egész kettőnké, eladhatatlan, átadhatatlan. Sem a kurvára idegesítő exeknek, sem a fantasztikus verhetetlen nexteknek nem az lesz ami velünk volt, minden kiöntött kv meg narancslé csak egyszer van.

Másrészt meg onnan indulunk, hogy minimum becsüld meg a szitut. Kérdezz már körbe, hány embert engedek közel. Ha téged igen, viselkedj normálisan. Én elhiszem, hogy sok nő van a tengerben. El is lehet menni akkor szépen halászgatni nyugodtan.Helló. 

Ebben a hónapban jó még nem történt, pedig ez az én hónapom. A T-vel asszem tarthatunk egy oktoberfesztet. Durván sok emberrel születtem egyszerre.

Viszont csajozni nem így kell.

Elképzelhető, hogy elfogynak a felejthetetlen  sikersztorik, mert arról nemtom mit fogok elmondani, hogy én tavaszig nem hagyom el a kanapét és senkivel nem találkozom és aliz hagyja a picsába csodaországot, mert nem érdeklik már a őrült nyulak.

Nem elég a fél, csak az egész elég, a teljes, a feltétlen és ingyen meg önként. Megpróbáltam megváltozni, nem tudok. Szép tapasztalat.

Felírtam a tükörre az egyetlen kérdést, amit fel kell tenni. Azért, hogy amikor elbizonytalanodnék vagy a gyomorszájonvágós hiányérzet átvenné a józanész felett a hatalmat, akkor eszembe jusson a válasz. Nem. Akkor meg?!

A keze mindig a tarkómon, ez volt a kedvenc részem. Az ő kedvenc része rajtam.

szeretnék egyszer arról írni egy posztot, hogy megláttuk egymást a szimplában, garbó zakó fekete haj, csinos kis giliszta, rám nézett és többé nem nézett másra. Az első szavai bénák voltak és röhögtünk, és nem éreztem, hogy muszáj szépnek lenni, mert másképp nem kapok annyi időt, hogy kiderüljön, hogy amúgy mellesleg inkább okos vagyok. Egyszer eltévedtünk, mert nem bírt vezetni, ha mellette ültem. Legjobban a röcögős babahájamat szerette hátul a derekamon. Akkora volt az EQ-ja mint egy fúrótorony. Nagyon kattant volt. De simán fölülmúlta a királyfival kapcsolatos mind az 5 pontomat (az akkoriakat). Bejártuk a világot, soha többé nem dolgoztunk multinál, és boldogan éltünk míg az infarktus el nem választott. És én haltam meg hamarabb.

Csakhogy nem ez az élet. Az élet az az, hogyha igazán szerencsétlen vagy, akkor kiállítva megnézheted, hogy másnak dobták a pöttyös labdát. Írhatsz szomorúszámot és sajnálhatod magad kurvára. De most szólok, hogy senkit a világon nem fog érdekelni, legfeljebb a haverjaid néznek majd rád sajnálkozva. Tehát fölösleges is ezt csinálni és nem kell ezekkel terhelni a környezetedet. A nyavajgás nem menő, csöppet sem. Ha az embereket érdekelné a többiek nyomora, nem lennének éhező országok. Én is csak azért voltam önkéntes munkán, hogy a team meetingen megemlítsenek és én legyek a király nem. És a kolléganőim tovább utálhassanak nyugodtan.

Szóval, kiállítási képek lettek az esküvőből, ahol nem én voltam a menyasszony de a vőlegény az stimmel. Álltam ennek az útnak az elején, csak aztán elkanyarodott és a merőlegesek nem találkoznak a végtelenben. Hála az égnek, hogy a körúton sem. Én a vágyból épített templomom vagy elhagyom vagy lerombolom. Vagy mindkettő. De utána tiszta szívből tudom nagyon sokáig sajnálni, hogy elveszett. És most a feleség tulajdonképpen tök hálás lehet nekem. Ha képes lennék megragadni a lehetőségeimet de nem vagyok akkor például, mostanra én már évek óta unnám a szépfiút aki most a férje. A lányok egész életükben várják Mr. Right-ot, pedig arról nincs szerződés írva vérrel, hogy meddig marad, miután megadod neki a számod. És várni a jobb. Először azt nem hiszi el az ember, hogy van olyan, amilyet tényleg szeretne, aztán meg azt, hogy most akkor komolyan elveszett és ráadásul örökre. Aztán eltelik ezerév és az egész olyan jelentéktelen lesz, csak éppen minden következő találkozásról kiderül, hogy kevés, kevés, nem oké, de hol van az az érzés vagy legalább egy majdnem… 

Nem mi döntjük el a nekünk szánt időt, amíg dolgunk van egymással addig tart, bármit teszünk.